Vintage Liget
Anikóék egy nap azzal kerestek meg, hogy tetszik nekik a stílus, amit képviselek, és elvállalnám-e, hogy az ő kerthelyiségüket hasonlóan rendezzem be, mint ahogyan a szigetvári üzletemet?
Látatlanban mondtam igent, de imádom az efféle kihívásokat. Ők egyébként egy kertészetet üzemeltetnek Barcson, ami régen egy disco volt.
Először májusban voltam helyszemlén, ahol az elképzeléseinket is egyeztettük.
Szabad kezet kaptam, amiről azt gondolom, ez az alkotói szabadságom netovábbja. Tudtam, hogy még a rossz idő előtt kell elkezdenem a kinti részt, előzetesen pedig azt kértem, hogy mindent, ami barna, valamint a piros székeket, fessék le krémszínűre.
(ami nem mellesleg Anikó kedvenc színe)
Az udvarban egyébként egy hatalmas gesztenyefa áll középen, ami már önmagában nagyon hangulatossá tesz kint mindent.
Kedden pedig beindult a nagyüzem, elkezdtünk dolgozni.
Mindig a söpréssel kezdek - mindent le kell rombolni ahhoz, hogy valami újat építsünk.
Amiben rögtön biztos voltam, az az, hogy a gerendára kellenek a függönyök.
Még úgyis, ha semmi funkciójuk nincsen, mert a saját teraszomon is bevált dekoráció, és imádom, amikor fújja a szél.
Teljesen egyszerű IKEA-s fehér függönyt tettünk fel. Pipa.
Mindeközben elkezdtük a székek a filagória alá helyezni, de az apró kavicson nem volt jó a komfortérzetem.
Tudtam, hogy ha megyek egy kört, ki fogom találni a megoldást. Danitól, a másik tulajtól közben megkérdeztem, hogy miért van az ülőboxok alatt padozat, amikor amúgy is metlakis?
Erre ő annyit felelt, azért, hogy magasabban üljenek az emberek.
Na, hát erre végképp nem volt semmi szükség, ki is kaptunk onnan mindet.
Az éppen ott ülő embereket leszállítottuk és megkértük, hogy segítsenek - így utólag, vicces, micsoda bőr volt a képünkön :)
Máris értelmet nyert a padozat, ami addig nem is látszott a székektől és az asztaloktól.
Ezt is kipipálhattuk, pedig árban még mindig csak a függöny és a festék költségeinél tartunk.
A gond csupán annyi volt, hogy mivel nem méretre szabott volt a fa padló, kisebb volt, mint ami amúgy kellett volna nekünk.
A hiányzó részre így végül talajtakaró réteget tettünk, ami minden kertészetben van, nem mellesleg pedig jól is mutat.
Ez volt az első rész, az izgalmak innentől csak még inkább fokozódnak.
Tovább is van, mondjam még? ;)
Bemutatkozás
Üdvözlöm a blogomon!
A Vintage blogon a szigetvári Gyöngyház Szalon életébe nyerhetsz bepillantást. Provence-i hangulatú esküvők szervezésével, vintage lakberendezéssel, valamint virágkötéssel foglalkozunk, a blogon pedig bepillantást nyerhettek a kulisszák mögé: tippek, ötletek, történetek hadával várunk minden kedves látogatót. Kellemes olvasgatást!