Archívum 2016 október
Vintage Liget az üzlet is készül :)
Miután összelomiztuk :) a "szépségeket",letisztítottuk,van amit lefestettünk, de sok minden úgy maradt, ahogy az idő megkoptatta,
csak picit csiszoltunk rajta.
A hastok lábaira ráfért egy kis krém festék, így jobban mutat a natúrra hagyott teteje.
A dupla ablakos ablakok a gyengéim :)..bárminek használható, pl polcnak,ha az ablakot kihajtjuk és deszkát vágunk a közepébe..
ugyan a helyét még nem találtam meg, de biztosan meg lesz
Az első lépés miután beszereztünk mindent, a dolgok helyére rendezése. A létra volt az első aminek helyet találtam.
Ki sem bírtam volna ha egyből nem dekorálom fel. Csomó kiskalitkát akasztottam rá (ami egyben a vintage stílus egyik szimbóluma is.)
Mécsestartókén is gyönyörűen funkcionál.
Következő a másik gyengéim :) a spaletták. A régi asztal középre, spaletták mellé, de szükségesnek gondoltam az asztal fölé egy szintén vintage stílusra jellemző képkeretet.
Dani szerzett kötelet amit biztosra vettem, hogy fel fogunk használni..
A gerendára és a mennyezetre kampókat rögzítettünk, így beleakaszthattuk a kötelet, ami térelválasztónak tökéletes lett.
Karácsonykor pedig akaszthatunk rá majd mécsestartókat, csillagokat stb.
Következett a nagy kedvencem a tükör, amiből a tükör már fényt kapott :) de egyáltalán nem szegte kedvemet, mert keretként is szép.
Érdekes volt, hogy az alá kerülő komód teljesen más helyről származik és totál passzolnak egymáshoz.
..ugyan a komód egyik fiókja hiányzik.. na és?..legalább pakolhatunk a helyére. :)
Dani kérdezte miközben tartotta a keretet, -nézd be Gyöngyi így egyenes? :)
...elkezdett öltözni ez az oldalunk is. A hatalmas üveg bele minialma ág,pont felért az üres képkeretig. pipa :)
Mi, közben elfáradtunk, de Anikóék kisfia átvette a stafétabotot helyettünk most ő dolgozik,addig mi iszunk egy nagyon finom cappucinot...
hamarosan jövünk és folytatjuk
Bemutatkozás
Üdvözlöm a blogomon!
A Vintage blogon a szigetvári Gyöngyház Szalon életébe nyerhetsz bepillantást. Provence-i hangulatú esküvők szervezésével, vintage lakberendezéssel, valamint virágkötéssel foglalkozunk, a blogon pedig bepillantást nyerhettek a kulisszák mögé: tippek, ötletek, történetek hadával várunk minden kedves látogatót. Kellemes olvasgatást!